Szabadság csillan a zabolátlan türkiz víztükrön

Szabadság csillan a zabolátlan türkiz víztükrön

Utazás Szlovénián át a HYMER ML -T -vel

Mia Bühler pontosan tudta, hová vezet a következő útja: egyszerűen újra látnia kellett a szlovén Soča -völgyet, amelybe két évvel ezelőtt, úton Horvátország felé szeretett bele. Így hát nem is lehetett kérdés, hogy kisfiát két hétre kivegye a napköziből, és elinduljon férjével és a HYMER ML-T 580-al vágyaik helyszínére.


Mia Bühler az uberdingtől
Szerző
Szlovénia
Utazási célpont
HYMER ML-T 580
Modell


Ezúttal három dolgot szeretett volna másként csinálni, mint legutóbbi rövid látogatásakor:

1. A megfelelő lakóautó kiválasztása a maximális rugalmasság érdekében. Ezt egyből ki is pipálhatta a HYMER ML-T 580 -al.

2. A legmegfelelőbb évszak kiválasztása, ami a várakozásokkal ellentétben nem a nyár, hanem az ősz. Legjobb akkor menni, amikor már vége a nyári szünetnek, a kempingek kiürültek, és nem kell sorba állni egy fényképért a függőhídon.

És a 3.-dik: Hogy Ezúttal ne tervezzenek be túl sok programot, és csak ott álljanak meg, ahol feltétlenül érdemes.


"Néha úgy vagyunk a helyszínekkel, mint az emberekkel: Az az érzésünk, hogy nem a megfelelő időben találkoztunk - de soha nem felejtjük el őket."


Blog szerző

Mia Bühler
Blogger, szociális média tanácsadó, anya


Az út számít, nem a cél
Ezzel a gondolattal vágnak neki az útnak - és csak négy óra múlva jutnak el az első megállóig. Legalább most vannak itt előszőr. A ramsaui erdei parkolóban fiatal családunkra rájön a túrázhatnék. Így hát bepakolják a hátizsákokat és elindulnak a a ramsaui függőhídhoz. Alkonyatkor triónk még a Berchtesgaden Nemzeti Parkban túrázik, és csak akkor tér vissza a lakóautóhoz, amikor a nap már eltűnt a hegycsúcsok mögött.
Napkeltekor már a következő szabadtéri kaland várja Miát és a két fiút: átkelés a Königssee-n. Ők hárman át is kelnek az aznapi második hajóval, ami utólag rendkívül szerencsés döntésnek bizonyul, mert délutánra a kikötő parkolója zsúfolásig megtelik túrázókkal, turistabuszokkal, lakóautókkal és autókkal. Érdemes korán kelni, ha a Königssee környéki paradicsomi vidéket fel szeretnénk fedezni, még mielőtt beindul a népvándorlás .
Kép



Kép

Festői környezet a Berchtesgardener Land területén
A hajóút „Salet” végállomásig, amely csak a Königssee -n keresztül érhető el, körülbelül egy órát vesz igénybe. Ahogy a hajó szinte zajtalanul siklik a tavon, Mia lélegzete is eláll. A víztükröt még mindig köd borítja, a víz kristálytiszta, a felkelő nap első sugaraival pedig elkezdi a ködöt oszlatni, amellyel varázslatos látványt varázsol az utazók szeme elé. Amire mindhárman elhagyják a hajót, a telihold még éppen látható a hegycsúcsok felett. Az egész olyan, mint egy festmény, így muszáj megörökíteni.

Olvasna róla, vagy inkább ki is próbálná?
Ismerje meg most a HYMER ML-T lakóautónkat és kezdje el ma saját kalandját.

Kempingelés közvetlenül a Soča -völgy folyója mellett
Még mindig az élmény hatása alatt térnek vissza a lakóautóhoz és újra útra kelnek. Ez pedig igazi kalandnak bizonyul, főleg az utolsó 30 kilométeren. Óvatosan haladnak át a keskeny szurdokon, amelyet erdők, sziklák és áthatolhatatlan sötétség vesz körbe. Némi tévelygés után tábortűz lángjai sejlenek fel a távolban, amelyek mutatják az utat a kempinghez. Végre megérkeznek, átmelegednek egy kicsit a tűznél és mennek is aludni.
Triónk csak másnap reggel ébred rá, hova is érkeztek meg egészen pontosan, amikor az ML-T 580 nyitott ablakán keresztül nemcsak a friss levegő, hanem a rohanó folyó zúgása is beszűrődik. Parkolóhelyük közvetlenül a Soča felett található, így ideális kiindulópont a család által várva várt vízi kalandok felfedezésére.


Kép

Hymer

Hymer

Hymer

Hymer

Hymer

Három kihagyhatatlan program a Soča-völgyben
Még ha élvezték is útjuk minden pillanatát, Mia elkészítette nekünk a saját top 3 –as listáját, amely különböző helyszínek és tevékenységek keveréke, felejthetetlenné téve minden szlovéniai utazást.


Kép


1. Velika Korita
A Bovec melletti kemping tökéletes kiindulópont a különféle Soča környéki kalandokhoz. Ha átkelünk a folyón a kis függőhídon át, akkor közvetlenül a Velika Korita, a kiterjedt Soča-szurdok tájékoztató táblája elé érkezünk. A hosszúkás szurdok fényesen világító szikláival, buja növényzetével és csillogó víztükrével csodálatos természeti látványt nyújt. Akinek van mersze megmártózni a jéghideg vízben, itt akár fürödhet is!

Kép


2. Slap Kozjak
A „Barlang"- vízeséshez vezető túra útvonal nem túl babakocsi-barát, de elég rövid és kifejezetten izgalmas, a félúton lévő függőhídnak, a kis barlangoknak és az ösvényt körbe vevő egzotikus virágoknak és buja lankáknak köszönhetően. Egy újabb plusz: A Koren Kempingben (Kobaridban) közvetlenül a gigantikus Kozjak vízesésnél lehet éjszakázni.

Kép


3. A Napóleon-híd
A Napóleon-híd köti össze a Soča folyó bal és jobb partját Kobarid városa alatt. Szokatlan építészeti stílusa miatt a híd kiemelkedő műemléknek számít és összeköti a jelent a múlttal: bár 1616 -ban a Velenceiek lebontották az akkori fahidat, 1750 -ben kőből építették újjá, mindössze egy boltívvel. Napóleon csapatai ezen a hídon vonultak Predel felé, innen ered a név.

Kép


Utazása végén azonban nem csak a látott helyszínekre és élményekre emlékszik vissza Mia, hanem mindenekelőtt ennek a nagyon különleges családi nyaralásnak a mivoltára: „Őszintén szólva, a legtöbb utunk során szigorú menetrendet követünk és csak rohanunk egyik fotózási helyszínről a másikra. Szerencsére a lakóautó rugalmasságával ezt nyugodt és lassított tempóban tehetjük meg, anélkül, hogy a munkánkat elhanyagolnánk. Bárhol leparkolhatunk néhány órára, főzhetünk magunknak egy teát, és ha éppen esik az eső, papírra vethetünk néhány gondolatot a „mobil irodánkban”, miközben a fiunk békésen szundikál az ágyában.„ Ennél jobban nem is tudnánk összefoglalni, mily előnyökkel is jár, ha egy HYMER – ben utazunk!


Hymer

Hymer

Hymer


Szerelem második látásra
Önnek is van olyan hőn vágyott úticélja, amit nem tud kiverni a fejéből? A HYMER ML -T 580 elviszi Önt - függetlenül attól, hogy először vagy sokadszorra menne oda.

Hymer



Eredeti szöveg forrása

Kép forrás: Hymer GmbH & Co. KG